Novák László: A nyomdászat története VI. könyv 1868-1900.

Budapest legrégibb könyvnyomdája, a Landererék műhelyéből leszármazott Bagó Márton féle tipográfia a kiegyezés után is megmaradt a maga régi szerény keretei között. Mindössze, hogy a kézi sajtóit két gyorssajtó váltotta föl. Egyik a hatvanas, másik a nyolcvanas években.

A nagymúltú egyetemi nyomda az ötvenes-hatvanas években sokat veszített a régi jelentőségéből. Iskolakönyvekre szóló 1779-iki szabadalmát már 1851-ben elveszítette, s főleg hivatalos nyomtatványok készítésére szorítkozott. Szervezeténél s alárendeltségénél fogva bizonyos nehézkes bürokratizmus honosult meg emez ősi nyomdánknál, amivel szemben kitűnő tipográfus főművezetői - a kilencvenes évekig Remele Pál, utána a korábban a nyomdásztársadalmi életben is igen nagy szerepet vitt "aranyszájú" Szabó Elek - minden szakszeretetük mellett is tehetetlenek voltak. De még a jó Träger Endre igazgató is. 1900 felé hetven-nyolcvan munkása volt az egyetemi nyomdának.

Magyarország legnagyobb nyomdájának mestere, az egész élte folyamán roppantul tevékeny Emich Gusztáv 1868-ban már fáradt és beteges ember volt, s egy év múlva el is költözött az élők sorából. Holta előtt azonban még részvénytársaságot csinált a vállalatából. Az új részvény-társaság az Athenaeum nevet kapta; első vezérigazgatója Osterlamm Károly volt, kit 1872-ben Vérei József, 1891-ben ifjabb Emich Gusztáv, az alapító fia, majd pedig a nagystílű Schwarz Félix követett eme hivatalában. Főfaktor 1884-ig Urschitz Jakab, utána pedig Benedek Sándor volt, ki 1889-ben elhalván, Ziegler Sándor, majd Szabó Dezső, 1898 körül pedig az agilis és gondos tipográfus Wózner Ignác került a helyére. A nyomda egész sereg napi- s hetilapot állított elő, köztük a Jókai szerkesztette "Hon"-t, a "Nemzet"-et (1882-től), a "Budapesti Közlöny"-t, "Fővárosi Lapok"-at, a Jankó János meg Homicskó karikatúráival ékes "Borsszem Jankó"-t, a "Magyar Újság"-ot (1892-től). Voltak remek könyvkiadványai is a vállalatnak. Közülük nevezetes az 1874-ben megjelent Petőfi-kiadás, amelyet az akkor legtöbbre tartott rajzolóművészek illusztráltak.

1898 őszéig az Athenaeum helyiségei a régi Emich-féle nyomda épületében voltak, a szép barokk stílusos Sándor-palotában, a Ferenciek tere meg az Irányi-utca szögletén. A mondott időben hurcolkodott át mostani rengeteg telepére, a Miksa-utcába, kinyúlva egyfelől a Rákóczi-útra, másfelől - újabban - az Erzsébet-körútra is.

1868-ban alapították meg a budavári állami nyomdát. Ennek az idővel hatalmas arányúvá fejlődött sokszorosító intézetnek magva a bécsi nagy állami nyomdának az a temesvári fiókintézete volt, amelyet 1851-ben állítottak föl a szerb vajdaság meg a temesi bánság számára. Budán a nyomda egyre-másra nagyobbodott. 1870-ben litográfiával meg az állami hitelpapirosok és értékcikkek készítésével foglalkozó hitelosztállyal bővült. Munkásainak a száma ekkoriban hetven-nyolcvan volt, ami e könyv kronologikus határáig, 1900-ig háromszázötvenre emelkedett. 1900-ban már egészen modern szervezetű nagy sokszorosító intézet volt a budavári állami nyomda. Három fő-fő osztálya volt: a könyvnyomdai, térképészeti meg az értékpapiros-osztály; mindegyiknek az élén az igazgató személyes vezetése mellett egy-egy főművezető állott. A könyv-nyomdai osztály a szedő-, betűöntő-, könyvkötő- és nyomtató-alosztályokat foglalta magában; a térképészeti a szorosabb értelemben vett kartográfiai s a litográfiai alosztályokat; az értékpapiros-osztály a galvanoplasztikai, réz-nyomtatói meg bélyegenyvezői alosztályokra oszlott. 1900 körül a kézi sajtók és segédgépek sokaságán kívül huszonnyolc könyvnyomdai s tíz litográfiai gyorssajtó dolgozott az állami nyomdában. A nyolcvanas és kilencvenes években itt készült az "Osztrák-Magyar Monarkia írásban és képben" című díszmű, amelynek pusztán a magyar része nem kevesebb mint ezerhatszáz képet foglal magában. Része volt az illusztrálásban az egész akkori festői gárdának, köztük Munkácsy Mihály, Feszty Árpád, Neogrády Antal, Vastagh György, Roskovics Ignác, Háry Gyula, Pataky László, Góró Lajos, Kimnach László, Mühlbeck és Cserna Károlynak is. A rajzok nagy részét az Iparművészeti Iskolában, Morelli Gusztáv irányítása mellett metszették fába, közülük sokat fakszimile-modorban, vagyis az eredeti rajz minden részletének hű visszaadásával.

Landerer és Heckenast történelmi múltú nagy nyomdájából lett 1873-ban a Franklin-Társulat. Landerer Lajos már 1854-ben lehunyta szemét; társa Heckenast Gusztáv átvitte a nyomdát a Hatvani- (most Kossuth-Lajos-) utcából az egyetem-utcai Szirmay-házba, majd pedig a részvénytársaság megalapítása után Pozsonyba költözött, ott éldegélve 1878-ban történt haláláig. A Franklin-Társulat nyomdájának igazgatója az egykori munkásvezér, az elsőrendű tipográfiai műveltségű Hirsch Lipót lett, aki apródonkint átszervezte a nyomdát, megteremtve a franklinbeli könyvstílust, amelynek a szép betű kultusza volt a fő-fő jellemzője, s amelynek helyes meg logikus voltát a később pragmatizált iparművészeti fölfogás is bizonyítja. A Franklin-Társulat kiadványai voltak: sok iskolakönyv meg hetilap ("Vasárnapi Újság" stb.) és folyóirat (így a "Budapesti Szemle" is); továbbá az "Olcsó Könyvtár", az "Vasárnapi Könyvtár", "Filozófiai Írók Tára", "Magyar Remekírók Gyűjteménye", "Falusi Könyvtár" és még egy sereg más könyvsorozat. A nyolcvanas évek közepe fele Csávolszky Lajos lapja, a lepedőnagyságú "Egyetértés" is a Franklin-Társulat nyomdájában készült.

Ez a dokumentum a Magyar Elektronikus Könyvtárból származik.

A teljes anyag letölthető: