drupacity Düsseldorf



Egy város, mely nagy szeretettel üdvözli a drupa-vendégeket

Néhány hét múlva egész Düsseldorf az idény színét öltheti magára, mégpedig a „drupa-vöröset”. A Rajna-parti nagyváros ugyanis május 29-e és június 11-e között drupacity-vé változik, és nagy szeretettel fogadja százezernyi nemzetközi vendégét legnagyszerűbb, szolgáltatás-orientált programjaival! A vásár és a város – a közmondással élve – kiteríti a vörös szőnyeget a nyomda- és médiaipart képviselő, a világ minden tájáról érkező kiállítók és látogatók előtt. A drupa partnerei, a drupartnerek a kiskereskedelem, a vendéglátóipar, a kultúra és a szolgáltatások területén jelentős számban kínálnak új információs és szolgáltatási csomagokat, amelyeket személyre szabottan, kimondottan a drupa vendégei számára alakítanak ki.

Düsseldorf két hétre mintegy 400.000 látogató, 1800 kiállító, a közel 30.000 dolgozót számláló standszemélyzet, valamint a világ minden tájáról érkező több mint 3500 újságíró otthonává válik. „Már négy évvel ezelőtt elkezdtünk kialakítani egy hálózatot a vendéglátás valamennyi résztvevőjével. Ide tartozik a kiskereskedelem, a szállodaipar és a vendéglátóipar, de még a taxisofőrök is” – ismertette a kiinduló ötletet Manuel Mataré, a drupa projektvezetője. A célkitűzés ez volt:
„Jó vendéglátók kívánunk lenni. Azt akartuk, hogy a kiállítók, a látogatók és az újságírók kezdettől fogva érezzék magukat otthon Düsseldorfban,
az ő drupa-városukban.” Ez a város látványában plakátokkal, díszítő zászlókkal és vörös színű emeletes buszokkal jelenik meg. Ezen kívül a külön kiválasztott drupartnereket a drupacity-re jellemző kiegészítőkkel, valamint reklámhordozókkal látjuk el, és így könnyebben fel tudják ismerni őket a drupa vendégei.

Ezek a kizárólagos drupartnerek különleges szempontok alapján válogatott üzletek, vendéglátóipari létesítmények, kulturális szervezetek és szolgáltatók, akik olyan ajánlatokkal jelentkeznek, amelyeket kifejezetten a szakvásári vendégek kívánságainak megfelelően alakítanak ki. Ezen kínálat alapját és sarokkövét a többnyelvű szolgáltatás, a fokozottan vevőorientált kiszolgálás és a korrekt árak jelentik. Mindennek tetejébe azonban valamennyi drupartner egyedi kiegészítő bónuszt, kedvezményt nyújt kizárólag a drupa vendégeinek.

Ilyen ráadás a kiskereskedelemben például, hogy a megvásárolt termékeket ingyen szállítják el a szállodába, vagy éppen a vendég otthonába, hogy bevásárlásnál a vendég kap még egy kis ajándékot, vagy a drupa-vásárlók különleges árengedményeket kapnak a bevásárolásaik alkalmával. A drupa közösségre azonban még számos további ötlet valamint ingyenes szolgáltatás vár.

A vendéglátóipar területén a drupa vendégei az adott drupartnertől függően előnyös és mindenek előtt olyan díjmentes szolgáltatásokban lelhetik örömüket, mint az üdvözlő italok, a kedvezményes áron kínált előételek, utóételek, különleges drupa-menük vagy a taxiköltség részleges átvállalása, valamint sok más ajánlat.

Düsseldorf kulturális létesítményei és más szolgáltatói szintén örömmel várják a drupa-vendégeket, hogy egyedileg testre szabott programokkal és szervizszolgáltatásokkal fogadják őket.

Düsseldorf városközpontjában elterülő nagy bevásárló központokban és áruházakban számos olyan rendezvényt, kiállítást és bemutatót szerveznek, melyek a nyilvánosság érdeklődésére is számot tartva szakmai drupa-témákat ragadnak meg, hogy így létesítsenek egy kommunikációs kapukat nyitnak a drupa kiállítói és vendégei, valamint Düsseldorf polgárai között: a drupa valójában bevonul a városba.

A teljes drupacity ajánlatról a drupartnerguide útikalauz nyújt tájékoztatást. A mintegy 100 oldalon (német és angol nyelven) bemutatja az összes drupartnert, megadva pontos címüket, általános szolgáltatási kínálatukat és az egyedi, kizárólagosan a drupá-hoz kapcsolódó kínálataikat. Ezen kívül a drupartnerguide útikalauz tartalmaz egy olyan várostérképet is, amely gyors tájékozódást nyújt a látogatóknak. A drupa vendégei a drupartnerguide útikalauzt a vásár valamennyi információs pultjánál, a düsseldorfi idegenforgalmi információs helyszíneken, számos szállodában és valamennyi drupainfomobilnál kapják meg.

Ezek a drupainfomobilok vörös színű emeletes buszok, amelyek a vásár időtartama alatt bizonyos időszakokban a vásárlátogatók által frekventált düsseldorfi helyszíneken (a vásárvárosban, a főpályaudvaron, a Königsallee sugárúton, az óvárosban stb.) megállnak, és mobil információs helyként a drupa valamennyi vendége rendelkezésére állnak. A drupa vendégei ugyancsak a drupartnerguide útikalauzban találják meg annak a beosztását, hogy a drupainfomobilok mikor hol találhatók éppen.
A drupainfomobilokkal segítőkész, kompetens és több nyelven beszélő tanácsadó csapat utazik: a „drupálok” és a „drupaulák” nem csupán változatos információs anyagot osztogatnak, hanem a legkülönbözőbb kérdések esetén tettre készen támogatják a vendégeket.

Ez a barátságos tanácsadó csapat, a „drupálok” és a „drupaulák” fogadják
a drupa vendégeit már akkor is, amikor megérkeznek a düsseldorfi drupacity-be. A repülőtéren, a főpályaudvaron, a vásárváros parkolóiban, valamint a vásárkapuknál ők osztják az első információs szórólapokat, amelyek alapvető információkat tartalmaznak a drupacity-vel kapcsolatban, és bemutatják a drupa vendégeit érintő különböző előnyöket. Ezekhez az információs szórólapokhoz tartoznak a mentolos pasztillák, a „drupasztillák” is, melyek már a megérkezéskor frissítő drupacity-ízelítőként hatnak a drupa látogatóira.