Illés Nyomda: szebb helyen még szebben nyomnak

Illés Nyomda: szebb helyen még szebben nyomnak

Új, modern épületbe költözött a nagy múltú győri Illés Nyomda. A minden igényt kielégítő nyomda- és irodaépületben nemcsak a szolgáltatások, hanem immár a kiszolgálás is európai szintű.

 

– Ideje volt a költözésnek, hiszen az előző helyünkön szűkösen dolgoztunk, és az ügyfeleinket sem tudtuk úgy fogadni, ahogy szerettük volna; például nem lehetett elválasztani az előkészítő és az ügyfélfogadás terét. Most azonban ez megváltozott: az új épület minden négyzetcentimétere a hatékonyságot szolgálja – mondja Illés Zoltán cégvezető.

 

– Mit jelent ez az Illés Nyomda ügyfeleire nézve?

– Kulturált, európai környezetet, kényelmes parkolási lehetőséget, könnyű megközelíthetőséget.

 

– Változott a géppark, a felszereltség is? 

– Eddig is kiemelkedő minőséget nyújtottunk, most azonban az egyik digitális nyomdagépünk lecserélésével még magasabbra tesszük a mércét. Szélesebb lett például a termékpalettánk: most már borítékot is tudunk nyomtatni magas minőségben, akár kis példányszámban is.

 

Ez ennyire fontos?

– Igen, sok nyomda ugyanis nem vállal el kis példányszámú munkákat. Mi akár egy példányban is kinyomunk egy könyvet. A másik erősségünk, hogy igény szerint komplex szolgáltatást nyújtunk, azaz a tervezéstől a kivitelezésig vállalunk munkákat.

 

– Pontosan milyeneket?

– A reklámanyagoktól, plakátoktól és prospektusoktól a könyveken, csomagolóanyagokon át a névjegykártyákig és a sorszámozott nyomdai kiadványokig szinte mindent. Sőt, nagyméretű plakátot Győrben és környékén csak mi tudunk lézeres technológiával nyomtatni – rövid határidővel hiszen nincs száradási idő, és kedvező az előállítási költség is.

 

– Többféle technológiával dolgoznak. A digitális nyomtatásé a jövő?

– Egyre inkább, legalábbis sok termék esetén. A hagyományos ofszetnyomás inkább a nagyobb példányszámú kiadványoknál éri meg, a példányszámok pedig egyre inkább csökkennek. Ezzel párhuzamosan felértékelődött a gyorsaság és rugalmasság, mi akár másnapra kinyomjuk a kért terméket.  Azon vagyunk, hogy minden ügyfélnek, minden termékhez megtaláljuk az optimális megoldást.

 

Forrás: Kisalföld - Illés Nyomda: szebb helyen még szebben nyomnak