A jelentkezési határidő végére lenyűgöző foglaltságról számolt be a szervező, a Messe Düsseldorf vásártársaság. A kísérő rendezvények tükrözik az ágazat innovációs erejét.
A drupa, a nyomtatási technológiák elsőszámú szakvására 2020. június 16-26. között meghatározó lökést ad a világ nyomdaiparának további fejlődéséhez. A Messe Düsseldorf szerint nagy érdeklődés volt a kiállítási terület iránt, hiszen röviddel a hivatalos jelentkezési határidő lejártát követően már a szakvásárra tervezett 160.000 négyzetméter több mint 96 százalékát lefoglalták. 40 országból adtak le eddig végleges jelentkezési nyilatkozatot a vállalatok, de nem csupán az ágazat vezető világpiaci szereplői, hanem a feltörekvő kisebb vállalatok és ígéretes startup-ok is. A kiállítók naprakész jegyzéke a www.drupa.com oldalon áll rendelkezésre.
Werner Matthias Dornscheidt, a Messe Düsseldorf vezérigazgatója munkatársaival együtt örül a jelentkezési időszak kedvező eredményeinek: „A nyomdaipari vállalatok tudják, hogy négyévente tökéletes színteret nyújtunk Düsseldorfban vállalati sikereikhez. És ezek a vállalatok számítanak is a vezető világvásárukra: már most elmondhatjuk, hogy az ágazat kulcsszereplői legalább azonos, ha nem nagyobb területen mutatják be termékskálájukat. Valamennyien izgatottan várjuk a drupá-ra beharangozott újdonságokat a termékek és szolgáltatások között.”
A drupa 2020 szakvásár ismét elfoglalja a düsseldorfi vásárközpont valamennyi csarnokát. A kínálat tagolása világos és jól áttekinthető, az alábbi termékcsoportokkal:
1. Nyomdai előkészítés / nyomtatás
2. Média-előkészítés / többcsatornás megjelentetés
3. Nyomdai utómunkák / átalakítás / csomagolás
4. A jövő technológiái
5. Anyagok
6. Berendezések / Szolgáltatások / Infrastruktúra
Sabine Geldermann, a drupa igazgatója és a Messe Düsseldorf nyomtatási technológiai rendezvényeinek globális igazgatója meggyőződéssel vallja, hogy a szakvásár szemlélteti a nyomdaipar egészére jellemző dinamikát és innovációs képességet: „A drupa olyan csúcstechnológiákat és megoldásokat vonultat fel, amelyekkel a legkülönbözőbb piacok célcsoportjait meg lehet hódítani. Az elmúlt évek során egyértelműen tapasztalhattuk, hogy a műszaki lehetőségek folyamatos kiterjesztésével egyre nő a nyomtatott termékek lenyűgöző ereje. A nyomtatott termékek tapintható elemekkel, újszerű anyagokkal és kikészítéssel hódítanak meg új dimenziókat egy eddig nem ismert élményvilágban. Emellett a jövőbemutató és a teljes értékláncot átszövő technológiák, mindenekelőtt pedig az egész világot megmozgató megatrendek befolyásolják jelentős mértékben az ágazatunkat: a szerves és nyomtatott elektronika alkalmazásai, a nanotechnológia, az „Ipar 4.0”-ból származó és számtalan folyamatban megjelenő minden fejlesztés. A hagyományos nyomdaipari eljárások mellett főként a csomagolások nyomtatása, az ipari és funkcionális nyomtatás, valamint az additív gyártástechnológiák állnak az előtérben. A tintasugaras technológiában rejlő növekedési lehetőségek és a tintasugaras nyomtatás megjelenő új alkalmazásai hatalmas innovációs erőt jelentenek.
A drupa hotspotokkal, a Touchpoint Packaging, a Touchpoint 3D fab+print, a dna - drupa next age és a drupa cube különbemutatókkal olyan élményvilágot teremtünk az ismeretek megosztásához és a párbeszédhez, ahol tükröződik az ágazat szakmai hozzáértése és kreativitása. “
Touchpoint Packaging
A Touchpoint Packaging a csomagolások előállításának teljes skáláját lefedi a tervezéstől az új anyagokig, a nyomtatástól az utómunkákig, a rendhagyó kikészítéstől a biztonsági és nyomon követési funkciókig. A 2016-os drupa keretében bemutatkozó, elkülönített fórumot az epda-val, az Európai Csomagolástervezési Szövetséggel, a márka- és csomagolástervezés vezető európai szakmai szövetségével karöltve valósítják meg. A neves kiállítók, mint például az Agfa, a BOBST, az Esko, a Heidelberg, a HP, a Kurz és a Siegwerk, valamint a nemzetközi márkatulajdonosok, mint például a Danone és a Nestlé képviselőiből álló irányító bizottság szavatolja az átfogó élményeket a látogatóknak. A Touchpoint Packaging koncepciója az egész világra kiterjedő, az életünket megváltoztató és a csomagolások előállítását befolyásoló megatrandeken alapul. A Touchpoint Packaging keretében kézzel foghatóan vonultatják fel a csomagolási megoldások változatos lehetőségeit, ami ötletekkel és támpontokkal szolgál a márkatermékek gyártóinak, a tervezőknek és a feldolgozóknak. A Touchpoint Packaging kihagyhatatlan része a drupa szakvásárnak vezetett bejárásokkal, rövid előadásokkal, panelvitákkal és kézzel fogható mintákkal.
Touchpoint 3D fab+print
A számtalan területen jövőbe mutató additív gyártástechnológiákban rejlő hatalmas lehetőségekkel a drupa 2020 is kiemelten mutatja be. A Touchpoint 3D fab+print a kiállítóknál felvonultatott kínálatot kiegészítve tükrözi a technológia teljes skáláját a legkorszerűbb megoldásokkal, a legjobb gyakorlatot jelentő példákkal. Itt egészíti ki egymást a nyomdaipar és a 3D nyomtatás víziójával, ezáltal lesz igazi szakmai találkozó a különbemutató, lehetőséget kínálva az additív gyártástechnológiákban rejlő gazdasági lehetőségek felmérésére. A koncepció kialakításával és a szervezéssel ismét a holland KCI Publishing BV kiadót bízták meg.
dna – drupa next age
A dna a drupa next age mozaikszava. Ez a különbemutató az ágazat jövőjét meghatározó témákkal foglalkozik és ösztönzi a produktív eszmecserét a nagy világpiaci szereplők, az induló vállalkozások és innovatív középvállalatok között. A különbemutató a drupa innovation park (dip!) startup vállalatokat bemutató területére épül és egy új csarnokkoncepcióba ágyazódik. Az újdonságokat kínáló induló vállalatok itt mutathatják be termékötleteiket, új szolgáltatásaikat és az új megközelítéseket a keresztmetszeti technológiák területén.
drupa cube
A drupa 2020 szakvásár konferencia- és rendezvénykínálata, a drupa cube középpontjában a nyomtatásban rejlő innovációs képességek, valamint a nyomdatermékek az élet legkülönbözőbb területein és a legkülönbözőbb ágazatokban kínálkozó változatos alkalmazási lehetőségei állnak. Olyan technológiákat vonultatnak fel itt, mint a nyomtatott elektronika, a kreatív többcsatornás alkalmazások vagy a digitális nyomtatás alkalmazása olyan hagyományos területeken, mint a csomagolás vagy a vertikális piacok. Az interdiszciplináris megközelítést tükrözi a kreatív ügynökségek, a márkatulajdonosok és a gyártók összekapcsolása a legkülönbözőbb piacokra kiterjedően. A program összeállításáért és megvalósításáért a drupá-val együtt a FreemanXP brit márkaügynökség felel.
A drupa 2020 szakvásár ismét elfoglalja a Messe Düsseldorf teljes vásárvárosát és 2020. június 16-26 között, keddtől péntekig minden vásárnapon 10 és 18 óra között, szombaton és vasárnap pedig 10 és 17 óra között várja a szakembereket. A drupa 2020 szakvásárhoz, a kísérő rendezvényekhez és a különleges fórumokhoz kapcsolódó naprakész információkat a www.drupa.com oldalon kínáljuk. A nyomda-, média- és csomagolóipar újdonságait és fejlesztéseit a drupa blog ismerteti a https://blog.drupa.com/en címen.