A Gestetner-sztori folytatódik

Szili József  -  Ez a történet az utóbbi pár hétben hatalmas lendületet kapott, köszönhetően néhány lelkes embernek. Nehéz lenne mindenki szemszögéből bemutatni, hogy ki, miért és hogyan került kapcsolatba a Gestetner-sztorival, így a saját szemszögemből próbálom meg felvázolni az eseményeket. Ehhez menjünk kicsit vissza az időben, egészen 2010 decemberéig. Sokan tudják rólam, hogy jóindulatú „vashiányban” szenvedek, magyarul gyűjtöm a régi nyomdai gépeket, eszközöket.

 

Egy ilyen internetes vadászat során találtam rá egy fekete vasdobozos valamire, amit nyomdagépként árultak a Vaterán.

 

Nézegettem, hogy mi a jóisten lehet ez, mert egyáltalán nem hasonlított semmilyen  olyan gépre, amivel addigi pályafutásom során találkoztam. Végül megvettem.  Ahogy hozzám került, alaposan átnéztem, próbáltam rájönni a működésére. Már akkor sejtettem, hogy ez valami különleges gépezet. Egyetlen nyomon tudtam elindulni, hogy kiderítsek róla bármit is, ez pedig a gép neve volt, Gestetner.  Elkezdtem kutakodni az interneten, és lassan egy olyan történet bontakozott ki előttem, ami engem is meglepett. Kiderült, hogy a gépezet egy stencilgép. Az is kiderült, hogy a feltalálója Gestetner Dávid, aki Csornán született. Egy zseniális magyar feltaláló, akit mi, magyarok alig ismerünk, pedig egy világhírű, hatalmas céget épített fel a találmányából. Sokkal jobban ismerik a nevét külföldön, mint itthon, persze ennek is megvan a maga oka. Szóval napok és hetek teltek el kutatással, információgyűjtéssel.

 

A végeredmény egy cikk lett, ami elérhető a magyarnyomdasz.hu oldalon.

https://www.magyarnyomdasz.hu/a-gestetner-stencilgep-tortenete

 

Természetesen már ez a cikk is megérne egy frissítést, pontosítást, mert egyre több információ és adat jutott el hozzám az idők folyamán. Furcsa, de ez cikk lett az alapja a magyar Wikipédia-cikknek a témában, valamint sok weblap is hivatkozási alapként kezeli.  Ennek a cikknek a végén szerepel egy link egy bizonyos holland gyűjtőről, akinek akkor 400 db stencilgép volt a tulajdonában. Ez a későbbiekben nagyon fontos lesz. Nagyjából a cikk megírásával egyidőben kerültem kapcsolatba Novokrescsenszkov Tamással, akit azóta jó barátomként tisztelek.

 

 

Tamás a gyűjteményében lévő stencilgépeken mutatta be nekem a  gép működését. Lenyűgözött a gép technikája és ez a nyomtatási mód. Időközben kiderült, miért nem tudunk itthon erről a technikáról olyan sokat, azaz kb. semmit.  Egyrészt mi, nyomdászok nem igazán tekintünk nyomdagépként bármi olyanra, ami egy tonnánál könnyebb. Valljuk meg őszintén, hogy egy Romayort is sokan irodai sokszorosítónak mondunk, miközben nagyon sokan - még kis nyomdákban - azokon a gépeken izzadtuk ki a colort.

 

Maximális tisztelet azoknak a nyomdászoknak! Azt is elmondhatjuk, hogy ezeket a gépeket nagyrészt irodai sokszorosításra használták. Azt gondolnánk, hogy ezért nem pontosak. Erre azonban rácáfol az a tény, hogy a jelenleg Budapesten kiállított gépeken többszínes nyomatok is készülnek, nagyon pontos passzerral. Szóval stencilgépeket általában nagyobb cégek, egyetemek, hivatalok használtak,  nagyjából az 1980-as évekig. Mivel ezek gépek könnyen mozgatható, kis helyen is elférő “mininyomdák” voltak, a hatalom nagyon is szemmel tartotta, ellenőrizte és vigyázott rájuk, nehogy olyan nyomatok készüljenek rajtuk, ami a fennálló rendszer akarata ellen való.

 

 

Utólag tudjuk, hogy a legtöbb rendszerellenes röpirat és kiadvány mégis ilyen stencilgépeken készült, tehát nagyon kevesen juthattak egy stencilgép közelébe. A nyolcvanas évektől egyre több fénymásoló került az országba, így a stencilgépek fokozatosan eltűntek, kidobták, központi intézkedésre selejtezték őket. A kilencvenes évekre teljesen eltűnt ez a technika.

 

Mint az a legtöbb találmánnyal lenni szokott, egy idő után jön egy “nagy hal”, és igyekszik felvásárlással, beolvasztással megszüntetni a konkurens cégeket. Ez történt a Gestetner esetében is. Maga az eljárás egy modern digitális gépben éledt „újra”, ez volt a risograph. A nyomtatási elv ugyanaz, mint a stencilnél, de már digitális formakészítés és hatalmas termelékenység jellemezte a gépeket. Mivel a digitális nyomtatók forradalma folyamatosan tart, szinte évről évre újabbnál újabb eljárások, technikák kerülnek a gépekbe, így lassan a risograph-technika is kezd eltűnni, átadva a helyét a tintasugaras és lézernyomtatóknak.

 

A risograph gépeket külföldön rengeteg művész, grafikus használta saját kiadványai, illetve grafikái elkészítésére. Sokan készítettek úgynevezett zineket, pl. Szigeti Árpád (Hurrikán Press), akit nagyon érdekelt ez a kultúra. Egyre jobban  beleásta magát a zinekészítés technikájába, így talált rá a risographra. Árpi ilyen gépekkel készíti a nyomatokat. A riso-nyomatok sajátossága, hogy kicsit kopottas, passzerhibás nyomatot készítenek, ezzel egy teljesen egyedi stílust adnak a kiadványoknak.  Árpit olyannyira érdekli ez a technika, hogy elkezdett utánanézni  az előzményeknek. Így jutott el a stencilgépekhez és a már említett holland gyűjtőhöz. Itt is megjelenik még egy közös pont, Novo Tomi. Azt hiszem, mint a hazai nyomdaipar nagy gyűjtője, mindenképp egy megkerülhetetlen pont.

 

 

Tamáshoz kapcsolódva lép a képbe Major Lajos grafikus, világutazó, aki egy holland grafikussal látogatta meg egyszer Tamást. A stencilgépekhez érve legyintve mondta Tamás, hogy ezeket ma már senki nem használja. Erre a grafikus felkapta a fejét, és megjegyezte, hogy ez tőlünk nyugatabbra teljesen másképp van. A stencil abszolút a reneszánszát éli, és mint újra felfedezett sokszorosítási technika, a grafikusok egyik kedvelt nyomtatási eljárása.

Major Lajos és Szigeti Árpi is egymásra találtak, többször szerveztek már művészeti tábort, ahol riso-technikával is nyomtattak.

 

Mindeközben Árpi, aki a stencilt is kutatta, kapcsolatba került a híres holland gyűjtővel, Erwin Blokkal.

Erwin Blok Hollandiában élő nyomdász. Stencilgépeket gyűjt, ezek közül is elsősorban Gestetner-gépeket. Erwin tíz éves korában került kapcsolatba a stencilgéppel: az iskolában nyomtattak rajta. Annyira megtetszett neki a szerkezet, hogy elérte, ha bármi nyomtatni való volt a suliban, akkor őt kérték meg, hogy nyomtassa ki. Mondhatjuk, hogy szerelem volt első látásra.

 

Rövid időn belül a város bolhapiacán Erwin meglátott egy eladó stencilgépet. Nem sokat gondolkozott rajta: a zsebpénzéből megvásárolta, majd a biciklijén hazatolta. Az első saját gépet újabb, majd újabb példányok követték. Lassan megtelt a gyerekszoba stencilgépekkel, a szülők pedig támogatták gyermekük különös hobbiját. Olyannyira, hogy amikor már kevés volt a hely a szobában, Erwin édesapja egy galériaágyat épített, hogy lent elférjenek a gépek, és Erwin is tudjon hol aludni. Igazi fanatikus gyűjtő, aki mindent tudni akar arról, amit gyűjt. Rengeteg gépkönyv, leírás, reklámkiadvány, alkatrész és stencilezéshez szükséges anyag jutott a birtokába.

 

Mindemellett jelenleg több mint hatszáz (!) stencilgépet mondhat magáénak. Felvette a Londonban élő Gestetner-család leszármazottaival is a kapcsolatot, mert a család története is érdekelte. Ez a kapcsolat már olyannyira régi, hogy Erwint a Gestetner-család szinte családtagként kezeli. Egy idő után Erwint kérték fel a Gestetner-hagyaték gondozására is, így rengeteg gép és családi ereklye került hozzá.

 

Szigeti Árpi ötlete volt, hogy kellene egy stencilgép-kiállítást szervezni Budapesten. Megkereste Erwint, aki nagyon lelkes lett az ötlet hallatán. Egyetlen kikötése volt, hogy el akar jutni Csornára, Gestetner Dávid szülővárosába. Innen indult el 1871-ben az akkor tizenhét éves Gestetner Dávid vállalkozása. Major Lajossal közösen hatalmas szervezkedés vette kezdetét. Sikerült helyet is találni a kiállításnak, ami jelenleg a Fuga Budapesti Építészeti Központban látható, 2019. június 22 és július 14 között.

 

 

Erwin autóval érkezett Budapestre. Ez nem véletlen, hiszen több, szinte új állapotú Gestetner-gépet is magával hozott a kiállításra. Arról nem is beszélve, hogy útközben is vásárolt két gépet.

Árpi invitált, hogy tartsak velük Csornára egy kis Gestetner-nyomozásra, hátha kiderítünk még valamit. Azt gondoltam, hogy ellátogatunk egy helytörténeti múzeumba, esetleg a temetőbe, de arra igazán nem gondoltam, ami történt. Csorna határában megálltunk egy kötelező “Erwin és a Csorna tábla”- fotóra. Kicsit beljebb a városban szembejött velünk egy hatalmas bűvöskocka, aminek az egyik oldalán a város híres szülötte, Gestetner Dávid portréja állt. Bent a városközpontban a város vezetése várt minket: a polgármesteri hivatalban jó szívvel fogadták kis csapatunkat.

 

Major András alpolgármester, Antal Krisztián képviselő, valamint Kiss Gábor ötletekkel segítenek minket. Erwin hozott magával egy eredeti, első kiadású Gestetner-stencildobozt és egy kerekestollat is. Sok fotó készült Erwinről és a gépről. Elindultunk a városban, próbáltuk megtalálni az egykori szatócsboltot, amit a Gestetner-család működtetett. Fotókat néztünk, találgattunk, de nem jutottunk előrébb, hogy hol lehetett a valamikori boltocska.

 

 

Elindultunk a zsidó temetőbe, ahol Szalay Balázs helytörténet-kutató fogadott minket. Kicsit bajban voltunk, hiszen minden sírkövön héber felirat van. Szalay úr felhívta a 94 éves, Izraelben élő Gestetner Éva nénit, aki emlékezetből elmondta, merre találjuk a családi sírokat. Mivel biztosra szerettünk volna menni, felhívtam Harum Gábor barátomat, aki szintén Izraelből online fordította a sírkövek feliratát a küldött fotók alapján. Két sírt sikerült beazonosítanunk, hogy a Gestetner-családhoz tartoznak. Ezután visszatértünk a városba. Szalay úr elmondása alapján megtaláltuk az egykori szatócsbolt helyét is, amely ma már sajnos csak egy üres telek, mert az épületet lebontották. Erwinnel is készült fotó, széttárt karokkal, hogy hát sajnos ez van, itt volt, de már nincs meg az egykori Gestetner-bolt.

 

Kaptunk egy vacsorameghívást Dr. Bónáné Németh Katalin polgármester asszonytól. Vacsora közben készült velünk egy rövid riport, melyben elmondtuk, kik vagyunk, s miért ez a “kattanás” nálunk. Beszéltünk a tervekről. Lajos megemlítette, hogy tervben van egy könyv Gestetner életéről, munkásságáról és a találmánya jelentőségéről. Az sem kizárt, hogy egyszer egy dokumentumfilm is készül Gestetner Dávidról. De jó lenne! Erwin átadja a polgármester asszonynak a leendő kiállítás első darabjait, valamint egy ígéretet, hogy a gyűjteményéből egy gépet a csornai kiállításnak fog ajándékozni.

 

A városvezetés megígérte, hogy a helyi múzeumban mindenképp lesz helye egy Gestetner-kiállításnak. Lesznek stencilgépek, lehetőleg működő, bemutatható, élő kiállításként.

Szóval ez a Gestetner-történet a célegyenesbe érkezett. Úgy néz ki, hogy egykori hazájában is kezdik elismerni  ezt a nagyszerű feltalálót, méltó emléket állítva a munkásságának. Gestetner egy olyan ember volt, aki már életében is sikeres lett a találmányának köszönhetően.

 

 

Remélem, hamarosan újra találkozunk Csornán, egy állandó Gestetner-kiállítás megnyitóján.

 

FÉNYGALÉRIA ITT >>