A pécsi Taizs nyomdászcsalád

Borsy Károly: A pécsi Taizs nyomdászcsalád
Eredeti cikk: http://www.kezmuvesseg1000eve.hu/index.php?NODE=taizs

 

A pécsi nyomdászatnak immár több mint kétszáz éves múltja van, ugyanis Engel János József 1773-ban kezdte meg a működését. Azóta a nyomdák álla­mosításáig, 1949-ig, mintegy harminc nyomda működött Pécsett. Közülük is kiemelkedett a Taizs József könyvnyomda, amely alig több mint 80 éves fennál­lása alatt elérte azt, hogy a Taizs név Pécsett a nyomdászat terén olyan foga­lommá vált, mint az Angster, a Hamerli, a Littke vagy a Zsolnay a maguk szakte­rületén.

 

Zajzon (ma Zizin) a "hét csángó falu" egyike a brassói havasok tövében, itt született Taizs Mihály, 1828. május 5-én. Gyermekkorának szerény körülmé­nyei mellett is a brassói Honterus Gimnázium tanulója lett. A szabadságharc alatt beállt a honvédseregbe, és honvédaltisztként szolgált.
A szabadságharcot követően egy ideig bujdosott, majd elkerült Kolozsvárra. Itt, a kollégiumi nyom­dában kitanulta a nyomdászatot, és segéddé avatták. Ezután - a kor szokása szerint - "walz"-ra ment, ami azt jelentette, hogy a vándorkönyv birtokában gyalogosan útra kelt, nyomdahelységeket felkeresve vándorolt, míg megfelelő munkahelyet nem talált. Így jutott el Taizs Mihály Pestre, ahol Herz János, majd Kozma Vazul nyomdájában dolgozott. E nyomdákban sok hasznos ismeretet szerzett, de a fővárosi élet tapasztalt nehézségei nyomán inkább vidékre vette útját.

 

Feltehetően szakmai körökben hallott az ekkoriban már jóhírű pécsi Lyceum nyomdáról, s így jött Pécsre. Tény az, hogy 1857. április elejétől a Lyceum nyomdában dolgozott, sőt 1859 júliusától már faktor (művezető) minőségben működött. Pécsi lakásának helyét ebből az időből nem ismerjük, a családi ha­gyomány szerint étkezésre a "Ponty-korcsomába" járt (amely a mai Alkotmány utcában volt).

 

Ennek tulajdonosnője volt Lőrincz Katalin, akit Taizs Mihály 1860. május 30-án a Ferencrendiek templomában nőül vett, és az asszony 8 éves le­ánykáját, Antóniát is ekkor adoptálta. A következő évben 1861. március 7-én megszületett fiúk, József.
Taizs Mihály munkája közben felfigyelt arra, hogy a városban egyre nagyobb a nyomtatás-igény, és úgy találta, hogy a Lyceum nyomda mellett egy másik is szépen megélhet. A Lyceum nyomda - mely az alapítvány tulajdona volt, és bérlőkkel üzemelt - bérlője ekkor ifj. Madarász Endre volt, aki 1860-ban Bánffay Simon szerkesztésében kiadta a Pécsi Lapok című, hetenként kétszer megjele­nő lapját. A sikeres lapot szerette volna saját nyomdájában készíteni, ám nyom­danyitási kérelmét a város elutasította, s csak hosszas, ismételt fellebbezések után, 1867 januárjában nyithatta meg saját nyomdáját.

 

Taizs Mihály 1866. augusztus 23-án adta be kérelmét nyomdanyitásra a vá­rosi tanácshoz, ám kérelmét elutasították. Még ez év novemberében újból be­adta kérelmét, azonban most nem Pécsre, hanem Mohácsra. Természetesen előbb tájékozódott a lehetőségről, s úgy okoskodott, hogy a nyomdát majd át­helyezni Pécsre könnyebb lesz, mint újat kezdeni, s ötlete be is vált.
A mohácsi főszolgabíró lelkes hangú javaslata megtette hatását, és Taizs az engedélyt 1867 februárjában meg is kapta, és a kis család - melyben akkor már két gyermek volt, és a harmadikat várták - átkocsizott Mohácsra. Az akkori Német utca 41. - ma Kossuth u. 85. - szám alatt bérelt házban helyezkedtek el, és Taizs Mihály, mint Mohács első nyomdásza, megkezdte működését.

 

A Taizs nyomda mohácsi működéséről sajnos nemigen tudunk, impresszu­mos nyomtatványa még nem került elő. A mohácsi református egyház anya­könyve szerint 1867. augusztus 21-én megszületett fiúk, akit Károly névre ke­reszteltek.

 

Úgy tűnik, a mohácsi nyomdanyitást valóban csak "ugródeszkának" tekin­tette Taizs, mert már 1867 decemberében kérelmet adott be a pécsi városi ta­nácshoz a nyomda áthelyezésére, ám ekkor elutasították, fellebbezett, s erre 1868 márciusában megkapta az engedélyt. Ezt követően át is költözött Pécsre, és a mai Kossuth tér - előbb Új tér, majd Majláth tér - északi oldalán, az akkor volt Bazár-soron megnyitotta kis műhelyét.

 

A pécsi nyomdanyitással Taizs Mihály tulajdonképpen elérte kitűzött célját, és most már megindulhatott az anyagi és társadalmi stabilizálódás útján. Bármely nyomda számára fontosak az ún. visszatérő munkák, pl. a heti vagy havi lapok, amelyek tulajdonképpen "kényszerpályán" vannak, mert időbeni rendszeres megjelenésük a fennmaradásuk feltétele. Sikerült Taizs Mihálynak is ilyen munkákat szerezni, s így nála készült a Pécsi Figyelő c. hetilap, vala­mint a Gazdasági Figyelő is.

 

A korábbi - nem tudjuk, hol - bérelt lakást 1876-ban saját háztulajdonnal váltotta fel6, az akkori Hunyadi, a mai Mátyás király u. 19. sz. ház vételéveI. A sok szorgalmas munka közben a család is lassan cseperedett, és Antónia leányuk 1872-ben férjhez ment Gebhardt Ferenchez, aki a Pécsi Takarékpénztár pénztárnoka, főpénztárosa s később igazgatója lett. Gyermekeik ügyvéd és bíró feleségek lettek, a fiúk pedig egyetemi végzettséget szereztek. (Pl. Gebhardt Antal dombóvári járásbíró volt, ám később természettudósként múzeumveze­tő, tudós kutató lett.)

 

Úgy tűnik, hogy Taizs Mihály tudatosan törekedett arra, hogy családjával kiemelkedjék az egyszerű iparos átlagos szintjéről. Iparos volt, és az is akart maradni, sőt idősebb fiát, Józsefet is annak, munkája folytatójának szánta, - de olyan iparos akart lenni, aki iparának és munkájának társadalmi megbecsülést tud szerezni. Bár közvetetten, de nyilván ezt a célt szolgálta az a körülmény is, hogy mindkét fia középiskolát végzett, és érettségit tett (ami abban a korban nem volt gyakori az iparos gyermekek körében).

 

Ifjabbik fia, Károly az iskola után a pécsi joglyceumot végezte el, majd Kolozsváron doktorált, s előbb a debreceni, majd a soproni iparkamara főtitkára lett.
Idősebbik fiát, Józsefet az érettségi után Pestre küldte egy jó nevű nyomdába, hogy ott sajátítsa el a szakmát. Érdekes momentum, hogy az apa nem vállalko­zott saját fia szakmai tanítására, aminek feltehetően az volt az oka, hogy ha tanít, akkor nem dolgozik, csökken a kereset, márpedig arra nagy szüksége volt, mert messze tekintő tervei voltak.

 

Lelkesen fogadta, és tüstént bekapcsolódott Taizs Mihály a pécsi nyomdá­szok egyletének szervezési munkáiba, és az alakuló gyűlésen korelnökké vá­lasztották. A pécsi evangélikus egyház 1868-ban önállósult, és egy év múlva templomépítésre kezdtek gyűjteni, Taizs 100 forintos adományával lelkesen pártolta a tervet.

 

Ezekben az években Taizs Mihályén és Hochrein József litográfus kőnyomdá­ján kívül még két nyomda volt: a Lyceum nyomda és ifj. Madarász Endre nyomdája. Míg az előbbi a bérlők kezén csak vegetált, de nem fejlődött, addig a másik felszereltségében és vezetésében is modernebb volt. Madarász Endre sze­mélyében is népszerű volt a városban, és a nyomdászok körében is. Így bizo­nyára nem volt véletlen, hogy az ő nyomdája helyiségében alakult meg a Pécsi Nyomdász Egylet 1869. május 9-én, melyről a volt nyomda - ma Néprajzi Múze­um - falán emléktábla tanúskodik.

 

Ifj. Madarász Endre rövid betegség után, 1872. március 23-án, 45 éves korá­ban elhunyt. Nyomdáját ezután az özvegy nevében faktorok vezették, s mint­hogy az özvegy - nyilván kis gyermekei miatt - férjhez ment Gyenes Pongrác tisztviselőhöz, feltehető volt, hogy a nyomdát előbb-utóbb eladják. Nem bizo­nyítható, de elképzelhető, hogy a helyzetet látva Taizs Mihály fejében már ek­kor megfordult a gondolat a nyomda megszerzésére. Csendben, nagy szorga­lommal dolgozott tovább, s közben az idő is beérett: 1883-ban híre ment, hogy eladó a Madarász nyomda.

 

Taizs Mihály és rendkívül energikus, tettre kész felesége - aki eddig is intézte a család pénzügyeit -, nagy elhatározással különféle pénzügyi manőverek, el­adások és kölcsönök révén előteremtették a kért 8000 forintot, és 1884. márci­usában megvásárolták a nagyszerű Madarász nyomdát - de nem maguknak, hanem a nyomdász tanulóidejét éppen befejező József fiúknak, aki ez évben töltötte be a 23. életévét. Hazarendelték, és a frissiben megvett nyomda élére állították Józsefet. A családi hagyomány tud arról, hogy a nyomda régi alkal­mazottai eleinte ugyancsak morgolódtak a fiatal főnök miatt, de hamarosan megbizonyosodhattak arról, hogy a főnöknek csak évei száma kevés, nem pe­dig a tudása.
Nem kis emberi bölcsességre vallott, hogy Taizs Mihály továbbra is megtar­totta kis nyomdáját, hogy teljes függetlenségben élhessen szenvedélyének, szak­mája szeretetének.

 

1889. június 18-án este Taizs Mihály 61 éves korában befejezte dolgos, pél­damutatóan becsületes, tiszteletre valóban méltó életét. Szaktudás, szorgalom, becsület - talán e három fogalom jellemzi legjobban Taizs Mihály egyéniségé­nek legfőbb vonásait. Személyének és nyomdájának ezek voltak a legfőbb hír­verői, ezért volt mindig munkája, s ezért tudta terveit szívós kitartással megva­lósítani. Taizs Mihály emlékét immár utcanév is őrzi Pécs városában.

 

A volt Madarász nyomda élén - a régi személyzet megtartása mellett - Taizs József arra törekedett, hogy a munkák színvonala ne csökkenjen, ezért gondos­kodott újabb gyorssajtó beszerzéséről, és a betűanyag felfrissítéséről. Igazi in­dokait nem ismerjük, de tény, hogy nyomdáját a város központjába kívánta telepíteni. Erre 1884. szeptemberében került sor, amikor a Széchenyi tér 12. sz. Nádasy-féle házból az ügyészség kiköltözött, és ekkor a nyomdát ide helyezte át. Bizonnyal úgy okoskodott, hogy a városközpontban jobban szem előtt van, és ez gazdasági és társadalmi szempontból csak előnyös lehet.

 

Mi lett Taizs Mihály halála után a nyomdájával? - nos, a szülők iránti szere­tetnek és megbecsülésnek igen szép tanújelét adta József, amikor továbbra is fenntartotta a kis nyomdát, sőt azt is felköltöztette a Széchenyi térre, a tábla épületében volt kis helyiségbe.
Katalin asszony ide eljárt egészen 1913-ban be­következett haláláig, és észre sem vette, hogy az általa "vezetett" kis nyomdát valójában fia, József látja el munkával...

 

Taizs József jól megtermett, sportos külsejű ember volt, különösen fiatalabb korában és komolyan végzett munkája mellett, más fiatalokkal együtt ő is be­kapcsolódott számos mozgalomba. Így tudunk arról, hogy 1887-ben öccsével, Károllyal együtt a Sárga csikó című népszínműben szerepelt. 1888-ban ő is beállt a távgyalogló atléták sorába a Pécs-Mohács közti versenyen. A 40,3 km­-es távot 5 óra alatt teljesítette, és a 9 induló közül negyedikként ért célba. Az 1888-as kiállításon munkáival ezüst érmet szerzett. Miként apja, ő is bekapcso­lódott az evangélikus egyházközség életébe, és éveken átjegyzői, majd pénztá­rosi tisztet látott el.

 

Közben megérett az idő, hogy családot alapítson. Megismerkedett Szalezer Józsa kisasszonnyal, Szalczer Sándor baranyabári rk. plébános húgával, az ismeretség komolyra fordult, s 1889 húsvétján megtörtént az eljegyzés. Nagy szomorúságukra a nyár közepén Taizs Mihály meghalt, de már nem vártak to­vább, és augusztusban a menyasszony bátyja Báron eskette őket, s a következő évben már az újszülött kis ilonka hangja verte fel a ház csendjét.

 

Taizs József valóban előrelátóan cselekedett, amikor a Széchenyi térre költö­zött, s ezt még fokozta azzal, hogy 1894-ben 29.000 forintért megvette a Megye és a Mária utcák sarkán álló igen szép házat, és oda költözött családjával, nyomdájával együtt. Üzeme ekkor már könyvkötészettel is fel volt szerelve, különösen gazdag betűanyaga, továbbá nyomdai gépei megütötték azt a mér­téket, amelyek akkoriban egy jól felszerelt nyomdaüzemet jellemeztek.

 

Ekkor már hetilap is készült a Taizs nyomdában, a Pécsi Hírlap, majd a Pécsi Figyelő, továbbá a Veréb Jankó című élclap Várady Ferenc szerkesztésében. Egyre nagyobb feladatokra vállalkozott, és igen jelentős könyvkiadványok ké­szültek itt. A nyomda betűanyaggal igen jól el volt látva, a latin betűcsaládok mellett rendelkezett gót (fraktur), görög, cirill, sőt arab betűkkel is, továbbá jelentős matematikai anyag mellett kották szedésére is képes volt a nyomda.

 

Külön ki kell emelni azt az igen sikeres tevékenységet, hogy a megye köz­igazgatásában használatos nyomtatványokat rendszeresen készítette, és azok­ból raktárt tartott. Taizsnak egyébként is jó kapcsolatai voltak a megyével, Ba­ranya vármegye Hivatalos Lapja is itt készült, így első kézből értesülhetett a szükséges űrlapokról.

 

Súlyos megpróbáltatás érte Taizs Józsefet, amikor 1893. június 27-én felesé­ge súlyos betegségben elhunyt, hátrahagyva alig három éves leánykáját. Nagy akaraterővel lett úrrá a tragédián, hisz most a családi háttér roppant össze, amely biztos támaszt, egyúttal értelmet is adott munkájának, és ott volt a kis ilonka ellátása, nevelésének gondja. Nem is lehetett ezt meg nem oldani, és Taizs József négy év múlva feleségül vette a 27 éves özv. Kobelrauseh Lajosné szül. Mestritsi Ilonkát. E házasságból gyermek már nem származott, de az új feleség szinte igazi édesanyaként nevelte-gondozta a kis félárva Ilonkát, és lát­ta el férjét.

 

Taizs József mindenkor nagy megbecsülésben részesült a nyomdászok részé­ről, amelyet az egyleti életben is kifejezésre juttattak azzal, hogy évtizedet meghaladóan volt a Pécsi Nyomdászegylet elnöke, és az is az igazság, hogy a nyomdászok körében szinte rangot jelentett, ha valaki a Taizsnál dolgozhatott.
Múltak az évek, és a kis Ilonka is eladósorba jutott, 1910. októberében férj­hez ment Wittelsbaeh Károly bérlőhöz, aki aztán később, főleg az első világhá­ború után - amelyben részt vett és főhadnagyi ranggal szerelt le - mindinkább bekapcsolódott a nyomda életébe és irányításába. 1911-ben megszületett fiúk, Ottó, aki a ciszterciek Nagy Lajos Gimnáziumát végezte el kiváló eredménnyel, majd katonaidejének letöltése után a pécsi egyetem jogi karának hallgatója volt, és ugyancsak kiváló eredménnyel tette le vizsgáit. Ottó a szülők és nagy­szülők minden reménye volt, de 1933. december 10-én, 22 éves korában hirte­len megfázással súlyosodott tüdőgyulladásban elhunyt. Nagyon súlyos csapás volt ez a Taizs családra, hisz arra számítottak, hogy majd ő viszi tovább az üzemet, őreá gondoltak, amikor épp egy évvel előbb szedőgépet vásároltak, hogy a könyvkészítésben tovább fejlődhessenek.

 

A két világháború közötti időben Taizs József gazdaságilag is, társadalmilag is igen jelentős helyzetet vívott ki magának a város életében. Tagja volt a Pécs városi törvényhatósági bizottságnak, kereskedelmi tanácsosi címet kapott, 1904 és ­1935 között a Pécsi Takarékpénztár igazgatóságának tagja volt, s a Magyar Nemzeti Bank váltóbírájának is megválasztották.
Taizs József 76 évet ért meg tartalmas, becsületes, tisztes munkában, s 1936. augusztus 6-án bekövetkezett halála nyomán mondhatni, az egész város rész­véte kísérte utolsó útjára, a családi sírboltba.

 

A nyomdát ekkor veje, Wittelsbaeh Károly vette át, és vezette a hagyományos keretek között. Sajnos, ő már nem mindenben tudott apósa nyomdokába lépni, és az igazság az, hogy kissé merev, a munkások irányában távolságtartó egyéni­sége miatt a nyomdászok körében sem övezte az a népszerűség, tisztelet, amit Taizs József évtizedek során át élvezett.

 

A második világháború a nyomdaüzemet közelebbről nem érintette, csak egyes nyomdászok bevonulása okozott némi gondot. A háború végén a szovjet katonák a nyomdát nem foglalták le, csupán cirill betű anyagát használták, és természetesen a papírraktárat is igénybe vették.

 

... És elkövetkezett 1949. december 29-ike, az egész magyar nyomdaipar ál­lamosításának napja, a Taizs nyomdát is lefoglalták, és ideiglenes megbízottat, telepvezetőt neveztek ki a nyomda vezetésére. Később egy ideig "Mecsek nyomdá"-nak nevezték, betűanyagából a gót (fraktur) betűket, mint "fasiszta betűket" beolvasztották, a gépei részben más nyomdába, részben kohóba ke­rültek, - így aztán véget is ért az egykor nagyhírű, és valóban kiváló munkát végző Taizs József Könyvnyomda története.

 

A nyomda helyiségeiből kitiltott Wittelsbach Károly 1971. június l0-én, 88 éves korában, özvegye Taizs Ilona, sokak tisztelt és szeretett Ilonka nénije pedig 1975. július 15-én, 85 éves korában fejezte be földi életét.

 

Forrás: www.kezmuvesseg1000eve.hu