A Folprint Zöldnyomda Kft európai uniós támogatást kapott a Széchenyi Terv Plusz program részeként, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretén belül meghirdetett „Zöld Nemzeti Bajnokok” pályázaton. A feltételesen vissza nem térítendő támogatás összege: 204,99 millió forint.
A Folprint Zöldnyomda Kft a „Zöld Nemzeti Bajnokok” – A zöldgazdaság területén működő mikro-, kis- és középvállalkozások technológiafejlesztésének támogatása című felhívás keretein belül sikeresen pályázott, így a beruházás 204 985 708 forint európai uniós támogatás segítségével, a Széchenyi Terv Plusz program keretében valósult meg.
A fejlesztés célja volt, a műanyag csomagolóipari hulladékok kiváltása papíralapú csomagolással és az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése. A fejlesztés Fejér Megyében, Pákozd ipari parkjában valósult meg, ahol egy zöldmezős beruházás keretében egy 1000 nm ipari csarnok épült fel. A vállalkozás a használatbavételi engedélyt 2023 szeptemberében megkapta és beruházás a napelemek üzembehelyezésével zárult november végén.
A fejlesztés eredményeként a számítások szerint legalább évi 100 t műanyaghulladékot tud kiváltani a vállalkozás papír alapú csomagolással, aminek a visszagyűjtése Magyarországon biztosított -a komplex csomagolóanyag portfólióval exportképessé válik a cég szolgáltatása, ezért alábbi eszközök beszerzése valósult meg:
- Doboztervező szoftver
- Digitális kivágó gép
- Automata stancoló kitörő funkcióval
- Papírdoboz készítő berendezés
- Automata dobozragasztó
A beruházásnak köszönhetően a vállalat 6 darab új munkahelyet teremt.
A projektről bővebben a https://folprintnyomda.hu/folprint-kft-technologiafejlesztesi-palyazata/ oldalon olvashatnak.
Projektazonosító: GINOP_PLUSZ-1.3.1-21-2021-00041
További információ kérhető:
Szabó Tímea projektfelelős
+361 205-5965