HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny 2017

Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny díjainak ünnepélyes átadására október 19-én, a CSAOSZ (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség) által szervezett Csomagolási Konferencia zárásaként került sor.

 

A Csomagolási Világszövetség (WPO) által nemzeti rendezvényként elismert esemény célja, hogy lehetőséget nyújtson a csomagolóipar fejlődésének nyomon követésére, az új fejlesztésű csomagolóanyagok, csomagoló­eszközök és csomagolási segédanyagok, valamint csomagolási eljárások hazai megismertetésére és elterjesztésére.

 

A verseny alkalmat nyújt a magyar csomagolóipar fejlettségének, felkészültségének nemzetközi szintű megmérettetésére is, miután a verseny szervesen kapcsolódik a Csomagolási Világszövetség (WPO) WorldStar versenyéhez.

 

A CSAOSZ csatlakozott a WPO által is támogatott „Save Food” programhoz és vállalta, hogy az élelmiszercsomagolás terén bemutatott legújabb és leginnovatívabb magyar csomagolási megoldásoknak, vagy csomagolószereknek célzott elismerést ad.

 

2016 óta a marketig szempontból leginkább kiemelkedő jelentőségű pályamunkának a HUNGAROPACK Marketing, a legegyedibb csomagolásnak pedig a HUNGAROPACK Ipari Kreativitás díjakat is odaítéli. Idén a környezetvédelmi szempontból leginkább előremutató megoldásnak pedig HUNGAROPACK Fenntarthatósági díjat ítélt oda.

 

Hungaropack 2017 díjat nyertek:

A Caola Zrt. - Caola Skin Revival bőrfiatalító termékcsalád fogyasztói csomagolása nevezéséért.

A Dunapack Kft. – gépjármű alkatrész hullámpapírlemez tálcája, valamint nagyméretű LCD TV hullámpapírlemez doboza nevezéseiért.

A Szkaliczki és Társai Kft. – turbó gépjármű alkatrész újrafelhasználható műanyag tálcája nevezéséért.

Az Sz. Variáns Kft. – Stühmer prémium csokoládé dobozcsaládja nevezéséért.

A Hungaropack 2017 Fenntarthatósági díjat a DS Smith Packaging Hungary Kft. érdemelte ki a Party Miiix pulykafalatok optimalizált dobozcsaládja nevezéséért.

A Hungaropack 2017 Ipari Kreativitás díjat a Codex Zrt. vehette át, többfunkciós tasakzáró ECL címke nevezéséért.

A Hungaropack 2017 Marketing díj nyertese a Keskeny és Társai 2001 Kft., Edelweiss Beauty Complete dobozával.

A Hungaropack 2017 Save Food díjat a Greiner Packaging Kft. és a Sága Foods Zrt. közös nevezése kapta, a Fini Mini & Go mini pulykavirsli fogyasztói csomagolásával.

 

 

Különdíjak:

A CSAOSZ különdíjait kapták:
a Box Print – FSD Packaging Kft. Hell bőröndje,
a DS Smith Packaging Hungary Kft. IXO Garden-Set innovatív csomagolása,
a Dunapack Kft. „igazi” automata doboza,
a Mosonpack Kft., kardántengely univerzális csomagolása,
és a Rondo Hullámkartongyártó Kft. Rexona háromsoros display nevezése.

 

Az Élelmiszer szaklap különdíjait

A Box Print – FSD Packaging Kft. Kubu display nevezése,
és az STI Petőfi Nyomda Kft. Iceland Luxury ünnepi töltött liba doboza kapta.

 

A Földművelésügyi Minisztérium által felajánlott különdíjak nyertese

az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft., 0,5 literes Nemzeti Pálinkás üvegpalack, és 190 ml-es, S-alakú mézes üveg nevezéseiért,
valamint a Coveris Rigid Hungary Kft. 48 ml-es Eezy Spritz flakon, adagoló megoldásáért.

 

A GS1Magyarország Nonprofit Zrt. különdíjait

az Edelmann Hungary Packaging Zrt., „AZ Complete” Cast&Cure technológiával gyártott kartondoboza,
valamint a Mondi Békéscsaba Kft. és az Intergraf Digiflex Kft. Arden Grange macskatáp csomagolása kapta.

 

A Magyar Grafika szaklap különdíját
az STI Petőfi Nyomda Kft. vehette át JDE kávékapszula kartondoboz családja nevezéséért.

 

A Magyar Műanyagipari Szövetség különdíját
A Szkaliczki és Társai Kft. CNT Clap-Box nevezése érdemelte ki.

 

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége különdíját
A Dunapack Kft. kanapécsomagoló hullámpapírlemez dobozcsaládja kapta.

 

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium különdíjait
a Green Packaging Kft., Alfa Romeo motorháztető többanyagú egyedi védőcsomagolása,
valamint a Thermofoam Kft. mennyezeti lámpák logisztikai tálcája nevezése nyerte el.

 

A Nyomda és Papíripari Szövetség különdíját
a Mondi Békéscsaba Kft. és az Intergraf Digiflex Kft. közös nevezése, a Fokker Cat Bio macskatáp csomagolása kapta.

 

A Packaging szaklap különdíjait
a Béflex Zrt. Fragrance Poligon parfüm display nevezése,
valamint a Rondo Hullámkartongyártó Kft., párnatasak kínáló-gyűjtőcsomagolási rendszere kapta.

 

Portálunk, a Pack-Market különdíját
a Mondi Békéscsaba Kft. és az Intergraf Digiflex Kft. közös nevezése, a Kennels’ Favourite kutyatáp termékcsalád nyerte el.

 

A Print&Publishing szaklap különdíját
a Helikon Nyomda Kft. Koch Frisch borcímke családja kapta.

 

A Trade magazin különdíjait
a Greiner Packaging Kft. és a Lactalis Hungria Kft., Parmalat Extra gyümölcsjoghurt csomagolása,
a Keskeny és Társai 2001 Kft., Aura Botanica „Meghívó” doboza,
és az STI Petőfi Nyomda Kft., Chivas Regal whisky promóciós kartondoboza nyerte.

 

A Transpack szaklap különdíjait
a DS Smith Packaging Hungary Kft. , elektromotor újragondolt gazdaságos csomagolási megoldása,
a Poliol PET Packaging Kft. és a Félegyházi Tej Kft., Félegyházi Tej termékcsalád csomagolása,
valamint a Thermofoam Kft., cserepes rózsatő szállítási csomagolási rendszere kapta.

 

Okleveles elismerésben részesültek a következő nevezések:
Béflex Zrt. MasterChef papírdisplay,
a Color Pack Zrt. Fabulon Acne Stop szárító keverék kartondoboza,
a DS Smith Packaging Hungary Kft. és a BOS Automotive Products Magyarország Bt., tengerentúli csomagolás autóipari alkatrész számára,
a Dunapack Kft. műanyag kerti kocsi hullámpapírlemez doboza és smart display megoldása,
a Green Packaging Kft., Dometic főzőlap-család csomagolásának újratervezése,
a Keskeny és Társai 2001 Kft., Heidelberg és Hungarikum díszdobozai, valamint a Novo C kartondoboz,
a Kompress Nyomdaipari és Szolgáltató Kft, Demänovka ajándékdoboza,
a Mosonpack Kft., bútorlábak egységesített hullámpapírlemez doboza,
az O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft., 390 ml-es, nyolcszögletű mézes üvege,
a Rondo Hullámkartongyártó Kft., gyümölcslé család bag-in-box csomagolása,
az STI Petőfi Nyomda Kft., L’Oréal exkluzív adventi naptára és a Microse cukorkás dobozcsalád

 

A HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny 2018-ban újra várja majd a csomagolóipar újdonságait, fejlesztéseit.