A magyarországi könyvnyomdai munkások egyesülete - Nyomdász Évkönyv és útikalauz 1943
A Nyomdászegyesület nyolcvanesztendős fennállása alatt a segélyezés mellett tevékenysége egyik legfontosabb részének a szakmafejlesztést tekintette. A mindenkori vezetőség anyagi és erkölcsi áldozatok árán is igyekezett a szakma iránti szeretetet ébren tartani. A nyomdai munkásság gazdasági ellenfeleivel szemben azért tudta évtizedeken át harcait sikeresen megvívni, mert szakmai tudása is általában azon a magas színvonalon állott, mint gazdasági szervezettsége.
A huszadik század nyomdásza már tudta, hogy a szakmai képzettség teszi erőssé, öntudatossá az egyént, mert felismerte azt az alapigazságot, hogy „a tudás hatalom".
Ennek a felismerésnek volt egyik kiemelkedő harcos katonája az elmúlt esztendőben elhunyt Novák László szaktársunk.
Vannak, akik a szónak dinamikus erejével tömegeket tudnak megmozdítani, Novák László, a halk szavú tudós könyvnyomtató az írásaival tudta mozgásba hozni olvasóit: a nyomdászokat. Kifinomult, magyaros stílusa meg-megcsillant, mint a tavaszi forrás a nagy erdőség sűrűjében.
Novák Lászlót bátran nevezhetjük a nyomdásztudomány apostolának. Széleskörű tevékenysége messze túlnőtt a szokványos kereteken s munkája kellő értékelésére nehéz méltó szavakat találni. De mielőtt erre rátérnénk, néhány sorban magáról az emberről, az igaz nyomdászról kell szólanunk.
Novák László alig 19 éves és már korrektor a Pallas-nyomdában, amikor a „Pallas Nagy Lexikon" szerkesztője megbízza a nyomdászati műszavak megírásával. Ekkor jegyezte el magát örökre a szakirodalommal, ettől kezdve - tehát már kora ifjúságától - részt kér a szakirodalmi munkásságból.
Jóságos békeszeretete szinte legendás volt, mert ha bármilyen ügyben bírói szerepet kellett betöltenie, mindig arra törekedett, hogy egyik fél se kapjon marasztaló ítéletet.
1893-tól 1902-íg a Pusztai Ferenc kiadásában megjelenő „Magyar Nyomdászat"című szakfolyóirat társszerkesztője és az 1902-ben megjelenő Pusztai Ferenc szerkesztette „Nyomdászati Enciklopédiá"-nak főmunkatársa. 1903-tól 1910-ig a Könyvnyomdászok Szakköre kiadásában megjelent „Grafikai Szemle" főmunkatársa, majd szerkesztője. 1905-től 1910-ig a „Magyar Nyomdászok Évkönyvéinek szerkesztője.
A Fuchs Zsigmond szerkesztésében 1910-ben megjelent „Gépterem" című ma is nélkülözhetetlen kézikönyvnek főmunkatársa.
A Nyomdaipari Továbbképző Tanfolyamoknak 1901-től 1908-ig, majd 1925-től elhalálozásáig vezetője és előadója volt. Mint előadó nemcsak a betűszedést és a helyesírást, hanem a korrektúraolvasást, a különböző sokszorosítási eljárásokkal készült műnyomatok előállítási módját és nagy rátermettséggel a világtörténelmet és a nyomdászat történetét tanította.
1925 és 1930 között kiadja, valamint jeles szakférfiak bevonásával megírja és megíratja a „Grafikai Művészetek Könyvtára" 14 kötetét, amelyből közel 1000 oldalra terjedő, hét kötetből álló Nyomdászat- történelme egyedülálló. E nagy munkája nemcsak a magyar szak¬irodalomban, hanem külföldön is ismeretes és forrásmunkául szolgál. A Bíró Miklós kiadásában,1936-ban megjelenő „Nyomdászat! Lexikon" főszerkesztője. 1936-tól 1939-ig a főnixként föltámadt „Grafikai Szemlédnek szerkesztője. A Sokszorosítók Ipartestülete megbízásából 1939-ben Szabó Róberttel együtt megírja kérdés és felelet formájában a „Nyomdászmester" című kézikönyvet.
De Novák László, nemcsak mint szakíró tevékenykedett; az „Ország-Világ" című szépirodalmi lapban igen sok verse és prózája jelent meg. Irodalmi tevékenysége során külön említést érdemel Alfréd de Vigny: „Mózes" című művének kitűnő fordítása. Foglalkozott továbbá természettudománnyal és szociológiával is. Társadalmi vonatkozású füzeteinek címe: „Egyenlőség problémái", „Alkohol-kérdés".
A szakmai továbbképzés vezetésén kívül társadalmi egyesülések munkájában is serényen közreműködött.,
A tudás és annak terjesztése volt életeleme. Mint ember is, mint nyomdász is a legkiválóbbak közül való volt és csak túlzott szerénységének tudható be, hogy a nyomdaipar területén fontosabb vezetőállást nem töltött be.
Amikor szakirodalmi munkásságát kívánjuk ismertetni, azt három főcsoportba kell osztanunk, éspedig: nyomdászattörténelmi, szakmafejlesztési és a különböző sokszorosítási eljárásokat ismertető szak- dolgozatokra.
Történelmi munkáiban figyelemreméltók a magyar nyomdászat történelmével foglalkozó pontos és hiteles adatai és megállapításai. Ezek az adatok még nyomdászkörökön kívül is nagy érdeklődést keltettek. A budai első magyar nyomdáról szóló történelmi leírása például - saját elbeszélése szerint - olyképpen készült, hogy a helyszínen, a légkör és a történelmi hangulat hatása alatt igyekezett valódi történelmet adni.
Páratlanul értékes a mozgatható betű jubiláns esztendejében írt „Nyomdászatunk 500 esztendeje“ című nagy munkája. E monumentális műben megtaláljuk történelmi sorrendben a nyomdászat fejlődését Gutenberg Jánostól kezdve napjainkig E művével a kultúra elterjedésének igen kifejező keresztmetszetét adta. Külön foglalkozik a magyar vonatkozású nyomdaalapításokkal. Azoknak egyes különleges nyomtatványait szemet-lelket gyönyörködtető reprodukciókban adja a tanulni vágyó nyomdászcsaládnak.
Gutenbergről és a nyomdászat föltalálásáról szóló apróbb- nagyobb dolgozatainak száma jelentékeny. Külön fejezetben kellene fölsorolnunk a betűkről és azok elnevezéseiről írt szakdolgozatait.
Igen értékesek és meleg emberi érzéstől fűtöttek egyes jubiláló szaktársakat méltató cikkei. Mindegyik egy-egy gyöngyszeme irodalmi tevékenységének.
Méltó szakoktató társa, Wanko Vilmos elhunytakor a „Grafikai Szemlé"-ben írt vezércikke nemcsak magas szárnyalású, de igaz emberi érzéseket kifejező megnyilatkozás.
A szakmafejlesztés Novák Lászlónak szívügye volt. Nem találunk évtizedekre visszamenőleg szak kulturális megmozdulást nélküle, mert ahol az oktatás gyakorlati és elméleti kérdései fölmerültek, ott Novák László vezető szerepet töltött be. A szakmai oktatást összefoglaló első munkája 1902-ben jelent meg. Ezt követte az 1904-5-ben megjelent „Könyvnyomdászok Szakköre Szaktanfolyamának Értesítője", amelyet Tanay Józseffel közösen szerkesztett, s amely 160 oldalra terjedő hatalmas jelentés volt. Ez a jelentés és a következők, valamint az 1905-ös javaslata bátran mondható szakoktatási rendszerünk alapjának.
A „szakbeli továbbképzés"-t nemcsak a fölszabadultak számára tartotta fontosnak, hanem a tanoncok oktatását is állandóan szorgalmazta.
Szakoktatási szempontok figyelembevételével a vidék ilyen- -1 irányú bekapcsolódása érdekében is buzgón tevékenykedett. A sors igen mostoha volt, hogy ilyen irányú terveit - a különleges viszonyok miatt - nem valósíthatta meg.
Kongresszusi kiküldetései során is mindig a nevelés, oktatás és a tanulás fontosságát kívánta előbbre vinni. Anyaegyletünk az 1928-ban Kölnben rendezett nyomdász szakoktatói kongresszusra is Novák Lászlót küldte ki, mert pedagógiai fölkészültségét a külföld is jól ismerte.
A különböző kiállításokról és nemzetközi vásárokról írt s a továbbképzést és szakmai nevelő hatást szolgáló cikkei is igen tanulságosak. Könyvkritikái és könyvismertetései mindig olyan szellemben íródtak, hogy a tudást és a nevelést fejlesszék.
Nyomdásztechnikai szakirodalmi tevékenysége is igen termékeny, kitűnően ismert területe a sokszorosítási eljárások irodalma. Ezt a témakört felölelő cikkeinek száma igen nagy. A különböző sokszorosítási eljárásokkal készülő sajtótermékek ismertetésével nagyon behatóan foglalkozott. A nyomdász, aki bármily irányú szakismeretét kívánja fejleszteni, biztosan talál Novák László technikai dolgozatai között alkalmasat. Vonatkozik ez a rokonszakmákra, valamint olyan eljárásokra is, amelyeknél a könyvnyomtatónak csak elméleti tudásra van szüksége.
Ha különválasztjuk szakirodalmi munkáit szakmai ágazatonként, úgy a szedési ágazatnál kiemelendő, hogy legtöbb cikke a mesterszedés köréből való. De vannak egészen ritkaságszámba menő dolgozatai is, melyeket - tudomásunk szerint - ez ideig egyedül ő dolgozott föl. Ilyenek a hibás munkabeosztásról, a nyomdákban dívó helytelen fölrámolási rendszerről szóló munkái. Különös érdeklődésre tarthat számot első korrektori pszicho mechanikai szakcikke is, ahol nagy tudással kutatja, és részeire bontva ismerteti a nyomdászok nagy és egyben örökös ellenfelét: a „sajtóhibát" . A helyesírás, a kézi szedés, a sorok helyes kizárása, valamint a legkülönbözőbb tipográfiai problémák írásaiban mind föllelhetők.
Bár szedő volt, de miután vallotta, hogy „a jó nyomdásznak mindenhez kell értenie, mert hajdanában a papírkészítés, betűöntés, festékkészítés, kencefőzés, szedés, nyomtatás, sőt a könyvek terjesztése is a nyomdász munkakörébe tartozott", tehát igen sok alaposan megírt dolgozatát találjuk meg a gépmesteri témakörről. Külön- külön a festékről, a hengerről, sőt a papirosra nyomtatott festék fényállóságáról is ír. Ez utóbb említett témakörről ő írt először, már 1897-ben. Igen szakszerű és alapos munkája jelent meg az önműködő ívberakókról, a dombornyomásról s a különleges (szalag, vászon, fa, üveg) anyagokra való nyomásról is. Önálló szakdolgozata jelent meg a nyomógépek alapozásáról, mely témakörről annak idején ugyancsak ő írt először.
A rokonszakmák - így a litográfia, illetve a síknyomtatás, mélynyomtatás - tárgykörét a legnagyobb alapossággal dolgozta fel a „Grafikai Művészetek Könyvtára" I. kötetében. Sokat foglalkozott az ősnyomtatás alapjával, a fametszettel, külön cikkben megemlékezett Hotbein: „Haláltánc* c. fametszetsorozatáról és a japán fametszőkről. Oly kitűnő ismerője volt a régi iskola mestereinek, hogy részletrajzokból is fel tudta azokat ismerni. Ezt a szinte hihetetlennek látszó képességét úgy fejlesztette, hogy régi neves grafikusmesterek egy- egy rajzát „pausz"- papírra másolgatta addig, mígnem szinte sajátjává tette azok rajzstílusát. Igen alapos munkát végzett Novák László. Nagy akaratereje és tudásvágya a mai idegzetű embernek szinte elképzelhetetlen, tettvágya állandóan alkotásokra ösztönözte. így történt, hogy kb. 60 éves korában megtanulta az angol gyorsírást, csak azért, mert olyan könyv került a kezébe, amelyet nem litográfiái úton, hanem kézi szedéssel, magas nyomtatás útján készítettek.
Novák László széleskörű tudását talán könyvtára igazolja a legjobban. Hangyaszorgalommal összegyűjtött könyvei közöli, megtaláljuk a bibliát is, mintegy húsz európai nyelven. Az így összegyűjtött bibliákat fordítgatta magyarra, mert - mint mondotta - „a biblia a legtökéletesebb fordítás, ebből lehet legjobban nyelveket tanulni". Volt egy kis maga készítette füzete - ki ne ismerné, ha gyakrabban érintkezett vele -, amelyben táblázatosén írta össze az egyes szavak értelmét magyar, német, olasz, francia, angol, orosz stb. nyelven. Így tanult idegen nyelveket jó öreg kollégánk.
De ha megkérdezték tőle: „Laci bátyám, hány nyelvet beszél?" Azt válaszolta: „egyet se tökéletesen". Pedig magyar nyelvű cikkei a legtökéletesebb és leghibátlanabb irodalmi nyelven íródtak.
A szaklapokban sok cikke jelent meg más néven is, de stílusa oly zamatosén magyar, hogy mikor ilyen dolgozatot olvasunk, szinte fülünkbe cseng magyaros beszéde és bizton felismerjük Novák László írását.
Nyomdászati szakirodalmunk a 80-as években indult meg és legkitűnőbb szakférfiaink fektették le annak alapjait. Rendszeres módon való továbbadása azonban elsősorban Novák Lászlónak köszönhető, aki fölismerte annak a szaklapokon keresztül érvényesülő pedagógiai fontosságát.
Az a veszteség, amely a magyar nyomdász szakirodalmat Novák László halálával érte, pótolhatatlan. Hátrahagyott írásai olyan fölbecsülhetetlen értékel szakirodalmunknak, hogy annak olvasgatásával nemcsak Novák László emlékét ápoljuk, hanem saját tudásunkat is gyarapítjuk.
Novák László szaktársunk tanításai és írásai a nagy nyomdászcsalád törvényeivé kell, hogy váljanak, hogy megvalósuljon az a kívánsága: „A nyomdászat a nyomdászoké!"
Vértes Weintraub Jenő
A fenti részlet a Magyar Nyomdász Társaság által létrehozott KÖNYVDIGITALIZÁLÁS programja keretei között készült el.
Támogassa Ön is szakmai törekvéseinket, tudjon meg többet Társaságunkról. Tovább >>
