Nyomdamúzeum a város szélén

Nyomdamúzeum a város szélén

Nemrégiben egy régi ismerősömnél érdeklődtem mi is lett a régi magasnyomó gépeikkel, amelyek egykoron a nyomdájuk termelésének gerincét adták. Sajnos a szokásos történetet mesélte. A rendszerváltás tájékán a magasnyomó gépek, mint elavult technika az ólombetűkkel együtt a MÉH telepen kötöttek ki. Szinte minden mai nyomdász tud hasonló szomorú történetet. Ami több száz évig a nyomdászatot jelentette egyik pillanatról a másikra dobták a szemétbe. Azóta eltelt lassan húsz év.

 

Sokan most kapnak a fejükhöz, hogy amit kidobáltak az valójában milyen értéket is képviselt, és itt elsősorban nem anyagi értékre gondolok. Két évtizeddel a rendszerváltás után nagyítóval is alig találunk már magasnyomó gépet, ólombetűket, nem beszélve a fabetűkről. Ahogy ezekről a szomorú dolgokról beszéltünk ez az ismerősöm, mint egy szalmaszálat nyújtva említette meg egy barátja Novokrescsenszkov Tamás nevét.

 

Annyit mondott, hogy ő is hasonlóan fanatikus mint én, és úgy tudja van egy saját kis nyomdaipari gyűjteménye. Több se kellett hívtam Tamást.

 

Tamás már a telefonban is örömmel mesélt a kincseiről. Megbeszéltünk egy találkozót ahová nem a megszokott módon, egyedül érkeztem riportot készíteni, hanem három hasonlóan lelkes nyomdász barátom is elkísért, ahogy elmondták, ezt ők is mindenképp látni akarták. Az Üllői út vége felé jártunk, azt hittük kimegyünk a városból, de végül is megérkeztünk kis csapatunkkal. A kirakaton felírat „Nyomdamúzeum” hirdeti, hogy itt nem mindennapi dolgokat fogunk látni.

 

 

Fotó: Venczel Attila

 

Tamás mintha régi barátok lennénk úgy fogad minket, örül nekünk és mi is neki. Tamás mesélni kezd. Minden szaván érződik, mennyire szereti ezeket a gépeket, mennyire lenyűgözi a gépek mechanikája, ötletessége. Végre valaki, aki nem ócskavasként tekint a régi gépekre, berendezésekre, hanem úgy ahogy a legtöbb nyomdászban élnek ezek az egykor szebb napokat látott gépek. Minden nyomdász tudja, hogy ezeknek a gépeknek lelkük van. Ha valahol ki is van állítva egy két nyomdagép az a legtöbb esetben, nem üzemképes és nem is lehet elindítani. Egy álló nyomdagép csak annyit ér, mint egy vasdarab. Tamás egy olyan nyomdamúzeumot álmodott meg ahol egyszer majd minden gép működni fog, akár kipróbálhatóak vagy termelésbe foghatók is lesznek. A gépek legtöbbje már most is működik, de a helyhiány miatt kicsit körülményes a beindításuk.

 

Fotó: Venczel Attila

 

Nem baj, kúszunk, mászunk, pakolunk, minden géphez odamegyünk, és Tamás jön és mesél. Minden gépet beindít, bemutat, elmagyaráz. Az összes géphez tud valami történetet, ami még nekünk, szakmabelieknek is új. Jönnek elő az emlékek szinte mindenkiből. Folyamatosan mosolygunk, úgy érezzük magunkat, mint amikor a kisgyerek először megy a vidámparkba. Régi szedő szekrény, ólombetűk, fabetűk, klisék és egy igazi középkori kézi betűöntő készülék, amihez körülbelül úgy érünk hozzá, mintha egy szent ereklyét érintenénk a kezünkkel. Minden megvan ahhoz, hogy bármikor kézi szedéssel lehessen újra szedni.

 

A nyomógépek zöme magasnyomó gép. Pedálos tégelysajtók, amelyek még mind a mai napig elmennek pár kiflivel és egy zacskó kakaóval. Nem igazán okoz gondot ezeknek a gépeknek, ha áramszünet van. Belebotlunk egy kézi lehúzó présbe, vagyis próbanyomógépbe. Ez is egy magyar gyártmány abból az időkből, amikor volt még magyar nyomdagépgyártás. Ezt a gépet Benyák Ferenc konstruálta. Igazi ritkaság, hiszen körülbelül csak húsz darab készült belőle. Tamásnak jó kapcsolata alakult ki Feri bácsival. Sok különleges feladathoz terveztek és készítettek együtt gépeket. Tovább megyünk, egy igazi Wörner gyorssajtót látunk, ami körülbelül úgy néz ki mintha most került volna ki a gyárból.

 

Fotó: Venczel Attila

 

Tamás az utolsó csavarig szétszedte felújította és újra működő képes állapotba hozta. Egy ilyen gép még Trianont is megjárta egykoron a magyar küldöttséggel. Grafopressek több típusa, Hungária tégelysajtó. Egy orosz gyorssajtó, ami mindenféle betű magassághoz használható. Tamás ezen a gépen szemlélteti, hogy a magasnyomásnak igen is van még létjogosultsága. Tasakokat, reklámtáskákat, nyomtat rajta. Ezen a gépen sokkal gyorsabban és olcsóbban készülnek el mintha például szitanyomással kellene rájuk nyomtatni.

 

Az egyik fal mellett egy nagyon régi Horvai–féle, horizontális kamera áll. Ezzel akár üveglemezre vagy filmre is lehetett fotózni. Néhány kis ofszetgép, amott stencilgépek. Kötészeti táskás és késes hajtogató gép, kézzel hajtós lendkerekes vágógép. Nagyot vidulunk egy pedállal meghajtott tűzőgépen. Tényleg szinte minden megtalálható itt, ami a nyomdász szakmát jelentette az elmúlt században, századokban.

 

Tamás lelkes, szívesen osztja meg tudását másokkal. Mint megtudjuk, oktat és tanít is főleg gyerekeket. Ahogy mondja a nyomdászat alapjainak megtanításához, még gép sem kell, elég egy spakli, kis festék, egy darab ofszetlemez, magas vagy mélynyomó forma. A gyerekek lelkesen szívják magukba a nyomdász tudományokat. A kiállítás már eddig is sok látogatót vonzott úgy is, hogy alig tudnak róla. Nyomdászokon túl gépészeknek, gyerekeknek, a régi technikák után érdeklődőknek is nagyon sok hasznos látni való van itt.

 

Amikor azt kérdezzük Tamástól mi lesz a következő darab a gyűjteményében, csillogó szemmel válaszolja, hogy egy elemi felépítésű Linotype szedőgépet szeretne megszerezni. Szóval, ha bárki tud egy ilyen szedőgépről és szeretné, hogy az hozzáértő szakember kezei között keljen újra életre az nyugodtan keresse meg vele Tamást. Másban is szükség lenne egy kis segítségre. A nyomdamúzeum hamarosan alapítványi formában fog tovább működni.

 

Tamás szeretne a fenntartáshoz és a fejlesztéshez pályázati támogatásokat szerezni. Aki pályázatok írásában jártas és szívesen segítene ez ügyben, keresse meg Novokrescsenszkov Tamást. „Van egy régi álmom” mesél tovább. Egy régi malmot szeretnék valahol víz mellett. Odaköltöznék a múzeummal együtt. A malom egyik felében papírmalom működne, merített papírt gyártanék. A másik felében ugyan ez a malom a transzmissziós meghajtáson keresztül működtetné a nyomdagépeket. Talán egyszer ez is megvalósul. Ha sikerülne még Európában is ritkaságszámba menne egy ilyen múzeum.

 

A nyomdász szakmának régi nagy bánata hogy nincs igazi nyomdamúzeumunk. Novokrescsenszkov Tamás valami olyat kezdett el kicsiben, amit mindannyian szeretnénk látni nagyban. Nagyon nagy szükség lenne egy igazi, a lehető legtöbb ma még fellelhető gépet bemutató, ténylegesen is működő, kipróbálható, termelő, vagyis interaktív nyomdamúzeumra.

 

Fotó: Venczel Attila

 

 

Vannak még olyan emberek ebben az országban, mint Tamás. Megvan a lelkesedés, és akárhány nyomdásszal beszélünk meg van rá az igény is. Csak összefogás és közös akarat kell, hogy egy majdani nagy nyomdamúzeumból valóság is legyen. Aki pedig nem tud addig várni, az látogassa meg Tamás nyomdamúzeumát. Igazi kincseket fog látni.

 

Novokrescsenszkov Tamás nyomdamúzeuma:
Telefon: 06-20-777-9978