Nyomdászok szövetsége „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetést kapott dr. habil. Horváth Csaba

Dr. habil Horváth Csaba túl azon, hogy szövetségünk elnöki tisztét immáron 10. éve tölti be, 40 éves pályafutása során szakmaközéleti tevékenységével is nagyon sokat tett a nyomdász-társadalomért, mindemellett sikeres vállalkozó, kiemelkedő egyetemi oktató, nemzetközileg is elismert tudós és gyakorlati szakember egyben. A Magyar Arany Érdemkeresztet ezen értékes szakmai életút elismeréseként ítélte meg számára az Állam képviseletében az illetékes bizottság. Az ünnepélyes átadóra 2018. augusztus 21-én került sor, mégpedig az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, ahol Palkovics László minisztertől vehette át e rangos kitüntetést.

 

Szakmai múltja meglehetősen ismert az ágazat körében, így erre ehelyütt részletesen nem térnénk ki, ám nyilván kevesebben tudják, hogy a hazai és a nemzetközi nyomdász közéletben is vállalt, mégpedig társadalmi munkában feladatokat, és ez utóbbi nemzetközi tekintélyt is eredményezett számára. 2010-ben beválasztották az INTERGRAF (European Federation for Print & Digital Communication) elnökségébe is, ahol három cikluson át 2016-ig volt a „board” aktív tagja. E funkciója kapcsán elsősorban arra törekedett, hogy megismerve a sikeres európai gyakorlatokat, azokat átültesse a hazai nyomdász világ gyakorlatába.

 

Eredeti végzettségét tekintve gépészmérnök, gépészeti elektrotechnikai szakmérnök, diplomáit a Budapesti Műszaki Egyetem szerezte 1977-ben és 1987-ben. A Veszprémi Egyetemen szerzett egyetemi doktori oklevelet műszaki tudományokból 1994-ben, majd a Pannon Egyetemen 2006-ban PhD tudományos fokozatot Gazdaság- és Szervezéstudományi Doktori Iskolában. 2013-ban a Nyugat-magyarországi Egyetemen habilitált Anyagtudományok és Technológiák tudományterületen.

 

Pályáját 1977-ben kezdte a debreceni Alföldi Nyomdában, ahol 14 évig dolgozott különböző műszaki beosztásokban (üzemmérnök, művezető, üzemvezető, műszaki főtanácsadó).

 

1991-ben a Nyomda-Technika Ipari Szolgáltató Kft. egyik alapítója, majd ügyvezető igazgatója is, amely funkciót mindmáig ellátja. 1998. óta cégének többségi, 2001-től kizárólagos tulajdonosa.

 

Az 1991-ben alakult Nyomda- és Papíripari Szövetségnek 1993. és 2003. között elnökségi tagja volt, 2008. októbere óta pedig megválasztott elnöke. Olyan programokat indított útjára, amely a közös cselekvésben rejlő lehetőségekre épített. Ilyen a közös villamos energia és gáz beszerzési akció, amely már 10 éve takarít meg milliókat minden évben a szövetség tagjainak. A „Magyar nyomdatermék” védjegy létrehozása és alkalmazása is sikeres marketing akciónak bizonyult. Kezdeményezésére csatlakozott Szövetségünk az európai Print Power programhoz, amely a nyomtatott kommunikáció elismertségének növelésére hoztak létre.

 

Szemléletének fókuszában mindig a tudás megszerzése és annak hasznosítása áll. A tavaszi és őszi gazdasági konferenciák és szövetség honlapjának tudástára egyaránt ezt a célt szolgálja. A kezdeményezésére létrehozott Nyomtatott Kommunikáció Akadémia és a Nyomtatott Kommunikációért Alapítvány a hazai nyomdászképzés eszköze és támogatója is.

 

Jelentős a szerepe a NYPSZ egyik legnagyobb vállalkozásában a „Print a Te jövőd” kampány rendkívül sikeres elindításában és működtetésében. A legfőbb célja, hogy a fiatal generáció figyelmét felhívja a nyomtatott kommunikációra, mint ígéretes jövőt kínáló szakmára.

 

Számos alkalommal tárgyalt és lobbizott sikeresen a gazdasági kormányzattal a Szövetség tagságának érdekében (GINOP pályázatok, termékdíj, tankönyvek hazai előállítása).

 

Külön kiemelendő, hogy dr. Horváth Csaba (is) az elnöki munkáját társadalmi munkában, külön fizetség nélkül végzi.  

    

Dr. Horváth Csaba jelentős nemzetközi konferenciáknak is gyakori előadója és tudományos bizottságainak tagja. A Magyar Tudományos Művek Tára több mit száz tudományos publikációját rögzíti, melynek közel fele idegen nyelvű közlemény. Ezen felül két külföldi tudományos folyóirat (Journal of Graphic Design and Engineering, Acta Graphica) szerkesztőbizottságának tagja.  A IARIGAI (International Association of Research Organizations for the Information, Media and Graphic Arts Industries) nemzetközi kutatói szervezet elnökségének tagja volt 2009 és 2011 között, egyben a Budapesten megrendezett IRAGAI 2011 konferencia igazgatója is. Több nemzetközi tudományos és oktatói szervezet (International Circle of Educational Institutes for Graphic Arts Technology and Management (IC), Graphic Communication Education Association, Technical Association of the Graphic Arts (Printing Industry of America) aktív tagja, és 2010 óta minden évben részt vesz a Word Print Communication Forum ülésein is.

 

A Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesületnek 1989. óta tagja. Aktív munkájáért háromszor tüntették ki Lengyel Lajos díjjal, egy alkalommal pedig Földi László szakmai publikációs díjjal jutalmazták.  1990-től 2010-ig az egyesületi tanács tagjaként tevékenykedett. Munkásságához tartozik a „Papíripar” című szaklap főszerkesztése 2013 és 2015 között, a Magyar Grafika szaklapnak pedig 2004 óta védnöke.  A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, valamint 1993 óta tagja a Magyar Mérnök Kamarának is. Ezen felül pedig számos szakértői megbízást teljesített az elmúlt 25 év során.
Mindemellett 2007 óta tanít is, mégpedig az Óbudai Egyetemen (illetve a jogelőd Budapesti Műszaki Főiskolán). Egyetemi docens, 2010-től a Médiatechnológiai és Könnyűipari Intézet igazgatója, ahonnan – a vonatkozó jogszabályi előírások miatt – az idén vonult nyugdíjba. Aktív regnálása alatt az intézete oktatási, kutatási feladatait irányította, azoknak tevékeny résztvevője volt. Jelentős szerepet vállalt az intézet laboratóriumainak korszerűsítésében a háttéripari kapcsolataival megszerzett anyagi támogatások segítségével. Vezetetése alatt újult meg a könnyűipari alapképzés és mesterképzés tantervi programja. Nagy szerepe volt abban, hogy a duális képzés is elindulhat a könnyűipari alapszakon, 2018. szeptemberében, továbbá számos kutatási program vezetője is volt az elmúlt 10 évben. Elsők között dolgozott ki tantárgyat E-learning oktatásra. Ezen felül aktív oktatója az Óbudai Egyetem kihelyezett erdélyi (Székelyudvarhely) mérnökképzésének is. Vendégtanárként pedig előadott a Zágrábi és az Újvidéki Egyetemen, a Varsói és a Lodz-i Műszaki Egyetemen, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetemen, továbbá a lisszaboni ISEC magán-egyetemen a kanadai Torontóban, a Ryerson Egyetemen. A Debreceni Egyetem Műszaki Karán közel húsz éve (1999-től) óraadó oktató.

 

Szóval, még e viszonylag hosszú cikkben is nehéz felsorolni, hogy dr. habil Horváth Csaba milyen szerteágazó és aktív szakmaközéleti tevékenységéért érdemelte ki a „Magyar Arany Érdemkereszt” kitüntetést.  

 

(Forrás: fedprint.hu)