Az idén ünnepli alapításának 125. évfordulóját a Pátria Nyomda. E patinás kort megélt vállalat szélesebb körben is emlékezetessé szerette volna tenni e jeles ünnepet, ezért felkérte Monostori Ferenc nemzetközi szinten is elismert homokszobrászt egy mintegy 3,5 méter magas Gutenberg szobor alkotására.

Tizenegy projekt kapott idén Magyar Formatervezési Díjat, amelyeket a Design Hét megnyitóján adtak át. A díjazott munkák között van mobil szívdiagnosztikai eszköz, karszék, nyomdagép, textilkollekció, hátizsák, valamint arculat és plakátsorozat is.

Az alapításának 50. évfordulóját ünneplő HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny díjainak ünnepélyes átadására október 19-én, a CSAOSZ (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség) által szervezett Csomagolási Konferencia zárásaként került sor.

 

A kecskeméti STI Petőfi Nyomda sikerének titka az innováció mellett abban rejlik, hogy szakemberei mindig egyedülálló megoldásokban gondolkodnak a termékfejlesztéstől a késztermék kiszállításáig.

 

Illés Nyomda: szebb helyen még szebben nyomnak

Új, modern épületbe költözött a nagy múltú győri Illés Nyomda. A minden igényt kielégítő nyomda- és irodaépületben nemcsak a szolgáltatások, hanem immár a kiszolgálás is európai szintű.

 

Gmund Colors – Színek és felszíne

Számoljunk! 48 szín + 4 felület + 48 óra mind a 4 városban = 1000 lelkes vendég és 1000 új Gmund Colors rajongó. A Papyrus és a Gmund Paper egy nagy német turnéra indult Hamburg, Köln, München és Berlin állomásokkal.

 

Oldalak